Az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége során számos kulturális és lakossági rendezvény kerül megrendezésre, több az önkéntesség jegyében, mely idén Európa-szerte különösen nagy hangsúlyt kap. Az Európai Unió a 2011-es tematikus évét ugyanis az Önkéntesség Európai Évének nyilvánította.


Hogy mit jelent az önkéntesség? Röviden: egyéni motiváció alapján, ellenszolgáltatás nélküli, örömmel végzett munkát! Vagyis tesszük a dolgunkat, például egy mosolyért vagy éppen a tisztább környezetért cserébe, és ezzel hozzájárulunk egy számunkra is élhetőbb világ létrejöttéhez. Az önkéntes munka hasznos, építő jellegű, legfőképp lélekemelő tevékenység, mely által nem csak önmagunk, hanem a társadalom egésze is gyarapodik.

A magyar elnökség során, az önkéntesség szellemében, május 21-én kerül sor az egész országra kiterjedő nagyszabású TeSzedd szemétszedési akcióra. Mindenki csatlakozhat, aki tenni szeretne közvetlen lakhelye és az ország egészének szépségéért, tisztaságáért. Egyrészről az akció illeszkedik a magyar elnökség prioritásainak sorába, hiszen a környezet megóvása és állapotának fokozatos javítása kulcsfontosságú az Európai Unió és Magyarország számára egyaránt.  Másfelől egy olyan méretű önkéntes megmozdulás valósulhat meg, mely igazi közösségi élményt okoz minden résztvevő számára és előmozdítja a polgárok aktív szerepvállalását egy jó ügy érdekében.